Ítélet:
Erősen ajánlott (kötelező)
Költségek:
Kb. 200 Ft vasútjegy (egy irányba)
Táv:
Kb. 12-15 km
December 31-én elindultunk a leghosszabb túrára, amit Szécsényfelfalu környékén tettünk. Először is el kellett jutni Ludányhalásziba, mert onnan ment a vonatunk. Mivel nem voltak nagyon alaposan felfestve a turistajelzések, GPS használatával végül megérkeztünk.
A Ludányhalászi vasútállomás elég lepusztult volt, az épület nagyjából szétverve, sejteni sem lehetett, mikor dolgozott itt valaki utoljára.
A piros kis Bzmot aztán némi várakozás után befutott. Nem kellett sokat menni vele: szinte alig helyezkedtünk el, már le is kellett szállni. Csak Nógrádszakálig a szomszéd faluig mentünk. Egyébként a kalauz azt mondta, hogy jövőre ez a járat is megszűnik, amit az akkori kormány mellett nem volt nehéz elképzelni.
Mindenesetre ma rákerestem és jár a vonat, ezek szerint ezt a vonalat is újraindították.
Nógrádszakálon aztán egy ideig az aszfaltúton kellett gyalogolni. Érdemes ezt az utat választani: nálunk a csapat egyik fele más utat keresett (részben helyi erő megkérdezésével) és nem jártak sikerrel. Nem járt sok autó és közben a befagyott Ipoly mellett mentünk, aminek túlpartján Szlovákia volt. A folyó itt különösen keskeny, fura belegondolni, hogy néhány méter és egy olyan helyre jut az ember, ahol az itteniek rokonai lakhatnak, de most már egy másik ország.
Nagyjából fél kilométert kellett így menni, hogy aztán eljussunk a Páris-patak völgyébe, amit szerényen csak úgy neveznek: a Palóc Grand kanyon. Noha méreteiben nem hasonlítanám a Colorado folyó által kivájt, több száz méter mély völgyrendszerhez, csakugyan elég látványos volt.
A zöld plusz jelzésen aztán felmentünk a szurdokon, majd a zöldön visszamentünk Nógrádszakálra.
Nem volt kedvünk a buszra, vagy vonatra várni (ami azért nem is járt olyan gyakran), úgyhogy elindultunk gyalog Szécsényfelfalura, a zöld pont a faluhoz vitt vissza. Az út kényelmes volt, közben még arra is maradt erőnk, hogy a fákról lerázzuk a havat és aláálljunk (bevallom, nem hiszem, hogy az emberen kívül más élőlény csinál ilyeneket), bár idővel azért már vártuk, hogy megérkezzünk.
Már sötét volt, mikor a falu határába értünk. Mivel szilveszter napja volt, ott már néhányan felengedtek egy-két rakétát.
De a legnagyobb meglepetés még hátra volt. A falu közepén, ahol a busz letett bennünket, rögtönzött jégpálya volt. Akkora volt, mint egy kisebb focipálya. Egy körbekerített területre nagy fóliát tettek le, valószínűleg azt locsolták vízzel és így egy idő után elég korrekt felület alakult ki. Még zene is szólt. Korcsolya persze egyikünknél sem volt (részemről eleve nem tudtam volna vele sok mindent kezdeni), úgyhogy csak úgy cipőben csúszkáltunk és alig tudtuk magunkat rászánni, hogy visszamenjünk a szállásra, annak ellenére, hogy korábban annyira vártuk, hogy megérkezzünk.
Aztán eljött az éjjel, amit annak rendje és módja szerint megünnepeltünk. Másnap pedig mentünk haza. Vártuk a buszt, ami egy átszállás után visszavisz Budapestre.
Ugyan korábban nem hallottunk Szécsényfelfaluról, nagyon klasszul éreztük magunkat itt. Ezt a három napot óriási kár lett volna kihagyni!
